Egy jó fogorvos praxis

Egy jó fogorvos, Praxis blog fórumának története, okulásképpen. Pozitív történetet szeretnék megosztani. Illetve kissé felemás, de pozitívnak szánom. Azt gondolom, az ilyenekből minél több kellene. Én személy szerint arra koncentrálok, hogy ezek maradjanak meg bennem, ne a rosszak.A legrosszabb sztorijaim a fogorvosokhoz kötődnek. Gyerekként talán mindenki retteg tőlük, bennem felnőttként is megmaradt az átlagosnál nagyobb mértékű viszolygás. Ez főleg annak köszönhető, hogy sok olyan fogorvost elfogyasztottam, akik több kárt csináltak a számban, mint hasznot – hozzáteszem: csak magánorvoshoz jártam/járok. 25 éves vagyok, ennek ellenére van pár tömött fogam sajnos; viszont a fogtömés az egyetlen művelet, amit eddig el kellett szenvednem fogorvosnál. Ez – valljuk be – nem egy agyműtét, talán alapműveletnek számít a fogorvoslásban, mindezek fényében riasztó, mennyire sok olyan orvos van, aki képes bármikor elrontani. Ma már tudom, a hiba talán az, hogy rutinból, időt és fáradságot sajnálva vágnak bele ebbe. Gyakorlatilag az összes tömésem olyan, hogy kétszer, egyes esetekben háromszor is tömve voltak, mert először nem sikerültek. Sokszor mentem azért dokihoz, mert egy már meglévő tömésem alatt romlott el a fog újra.

fogorvos-jo-aron-bp

A legutóbbi eset, ami említésre méltó, tavaly nyáron volt, mikor egy hat hónapos külföldi tartózkodás előtt rendbe szerettem volna hozatni a fogaimat. Tudtam két lyukasról, az egyik szintén egy már meglévő tömés elromlása miatt szorult kezelésre, a másikon meg magam is láttam a bajt. Elmentem egy ismerősöm által ajánlott fogorvoshoz, egy hölgyhöz, akihez akkor már édesapám is elkezdett járni, annyira dicsérték nekünk.

Első dolga volt megállapítani, hogy nagyon súlyos harapási rendellenességem van, emellett azt mondta, 11 lyukas fogam van. Ettől a számtól hanyatt estem, és értetlen is voltam, keserűen, de belekezdtem a kezelésbe. Elhatároztam magam, hogy megcsináltatom az összest, hisz nem lehet, hogy ilyen állapotban hagyjam a fogaimat. Persze ez nem kis pénz, de gondoltam, havonta kettő belefér. Ezentúl egy gyógyszert is felírt nekem, mert mint mondta, valami ritka betegség miatt húzódnak fel az ínyeim pár fogamon. Sajnos a betegség nevére nem emlékszem, de a gyógyszert nem váltottam ki – akkoriban szedtem eleget, gondoltam, ez várhat.

fogorvos-munkaban

Négy fogat be is tömettem vele, mikor édesapám figyelmeztetett, hogy talán nem a legjobb orvoshoz járunk, mert neki a frissen betett tömései közül négy is kiesett egyetlen hét leforgása alatt, ami pedig megmaradt neki, az csúnyán elszíneződött. Természetesen ezek után nem mertem többé menni, és féltem, nekem is kiesnek majd.
Elutaztam, majd mire hazajöttem, már rejtélyes állkapocs fájdalommal küszködtem, ami hónapok óta tartott, nem szűnt. Gondoltam, valamelyik zseniálisan betömött, vagy valahogy elszúrt fog a felelős érte, azon az oldalon ugyanis volt a fogorvos hölgy által tömött bölcsességfogam, ami nyomásra érzékenynek bizonyult.

Az persze biztos volt, hogy hozzá nem megyek vissza (közben apukámnak még egy tömése, tehát egy ötödik is kihullott), csak felrovátkáztam a kiskönyvemben, hogy még egy sarlatánnal hozott össze a sors. Keresgéltem, tájékozódtam, és rábukkantam a mostani fogorvosomra, sokan ajánlották. Bizonyos távolságtartással kezeltem a dolgot, de gondoltam, belevágok, ennek a tömérdek rossz fognak rendbe kell jönnie.
Felhívtam telefonon. Maga a doki vette fel. Bemutatkoztam, közöltem, miért hívom, majd mikor mondta, hogy épp vezet, így nem tudja megnézni, mikorra van időpont, elnézést kértem, amiért zavarom. Szinte vártam a letolást, vagy fensőbbséges kioktatást, lerázást. Ő közölte, hogy semmi probléma, meséljek, mi a panasz. Ez meglepett, gondoltam, röviden felvázolom: van egy vélhetően rossz fogam jobb fent és az állkapcsom is fáj, talán összefügg. Talán, mondta ő is, aztán poénkodott, hogy a bölcsességfog csak azért nő az ember szájába, hogy fájjon. Kérdezgetett, felületesen és nagyon röviden megbeszéltük a dolgot. Végig nagyon kedves és szívélyes volt. Kérdezte, nagyon fáj-e, mert akkor előre vesz. Nemet mondtam (ez volt az igazság), így végül 2 héttel későbbi időpontot kaptam (azt már az asszisztenstől). Nagy különbség volt az előző dokimhoz képest (akihez akár kétnaponta is mehettem volna), hogy neki tömve van a naptára előjegyzésekkel. Ma már tudom, ezt is intő jelnek vehettem volna az előző doki esetében.

Mikor eljött a nagy nap, egy félig telt váró fogadott. A rendelőből elég sok minden kihallatszik (ez az egyetlen dolog, ami annyira nem tetszett ott), és feltűnt, milyen kedvesen, barátian elbeszélget mindenkivel, sokakat régi ismerősként üdvözöl. Ismét egy jó jel talán, gondoltam. Talán ezek miatt a csevejek miatt volt, de fél óra- negyven perc csúszással kerültem be. Közben kissé ideges lettem, mert szokás szerint addigra túlaggódtam a dolgokat.
Ahogy beléptem, elillant minden félelmem. Egy végtelenül szimpatikus, csupa mosoly asszisztensnő és egy nagyon kedves doki fogadott. Bemutatkoztunk, aztán beültem a székbe, a doki pedig mellém, és úgy hallgatott végig, míg a hosszú állkapocs-sztorit előadtam (addigra egy szájsebészeti látogatással is bővült a történet). Ezután belenézett a számba, és pillanatok alatt megállapította, hogy annak a bölcsességfogamnak semmi baja, egészséges, valóban az állkapcsomat érezhetem nyomásra. Megtapogatta az állkapocsízületemet, a rágóizmokat, többször ellenőrizte a fogaimat és az ízületet szájzárás közben, majd megállapította, hogy a fogaim jók, erősek és rendesen nőttek, nem is azok okozzák, hanem hogy csikorgatom, vagy szorítom a fogam. Ezt aláírom, így is van. Ezután hosszasan, türelmesen elmagyarázta, mi történik szájszorításkor, csikorgatáskor, miért káros, hogy képzeljem el az ízületet, mi okozza pontosan a fájdalmat és mit lehet tenni. Az éjszakai harapásemelőt ajánlotta (ahogyan a szájsebészeten is), bár nem hitegetett azzal, hogy az mindent megold, de nem romlik majd tovább az ízület állapota, nem lesz nagyobb fájdalmam. Nem tudta megmondani, mikor lehetséges az elkészítése, ezért felhívta a technikus kollégáját a saját mobilján, hogy tudjon nekem egy tájékoztató jellegű időpontot mondani, mégis mikor és mennyi idő alatt várható ez. Ekkor rátért az állkapocsízület fájdalmának az okára, és kiderült, hogy lelki okai is lehetnek a szorításnak, csikorgatásnak. Rádöbbentem, hogy sajnos az én esetemben erről lehet szó, és ezt vele is közöltem. Megértően végighallgatott (nem használtam azért pszichológusnak), majd mondta, hogy ennek járjak utána, a harapásemelőt pedig erősen indokoltnak érzi esetemben.

Ezután (negyed óra beszélgetés után) tértünk rá a többire. Átnézte a fogaimat, és összesen (írd és mondd) kettő, azaz 2 lyukas fogat talált, azt a kettőt, amit én magam is láttam. Megdöbbentem, amit észrevett, így elmondtam, én kilencről tudok. Kikerekedett a szeme, közölte, hogy szó sincs annyiról, kettő van, tükörben is megmutatta.
Emellett megállapította, hogy semmilyen betegségem nincs, ami miatt az ínyem felhúzódna, egyszerűen süt róla, hogy erősen, túl durván mosom a fogaimat, ami valóban így van. Ezután ellátott tanácsokkal, hogyan mossak fogat helyesen. Mivel a kettő beteg fog egymás mellett volt, úgy döntöttünk, mindkettőt megcsinálja egyszerre (főleg mert a két fog közti rész is rossz, így egyszerűbb).

Alaposan, rendesen dolgozott, kérdezgette, hogy bírom, mert sokáig tartott, és ugye tudta, hogy a jobb állkapocsízületem gyenge, esetleg fáj. Hát bevallom, úgy fájt nyitva tartani a szám ennyi ideig, hogy legszívesebben vonyítottam volna, de nem panaszkodtam, néha a megbeszélt módon (kézfelemeléssel) szünetet kértem. Az egész nem számított, éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Mikor kész lett (a két fog közti rész miatt kissé sokára), akkor tükörben megmutatta, mit csinált, hol, mivel.
Drága volt, igen. A két tömésért tizenhatezret fizettem, de nem érdekel. Pontosan ez az a színvonal, mind a kezelést, mind a bánásmódot tekintve, amiért hajlandó vagyok sok pénzt fizetni. Pedig erősen takarékoskodnom kell egy-egy kezelés előtt, nem keresek sokat. A töméseim gyönyörűek, csak azt sajnálom, hogy a mellettük lévő, előző dokimtól származó tömések nagyon elütnek tőlük (csúnyábbak, szembeötlőbbek, durvább munkának hatnak).

Biztos vagyok benne, hogy ez a doki lesz a fogorvosom innentől fogva, és az, hogy találtam egy ilyen szakembert, nagyon megnyugtat, mert életem egy kínos ide-oda hányódása ért ezzel véget, mondhatni, egy érzékeny pontom gyógyult be. Azóta leszedettem a fogköveimet is vele, jövő héten pedig megyek a harapásemelőhöz szükséges mintavételre. Utána pár csúnyább tömésemet is kicseréltetem vele alkalomadtán. Többé pedig, remélem, gondolnom sem kell olyan dokikra, akik képesek lennének hét jó fogat szétfúrni, aztán betömni jó pénzért, ráadásul rosszul… Arra pedig végképp nem gondolok, vajon valóban rossz volt-e az a négy, amit előzőleg tömettem – úgysem tudom már meg.
A történtemmel csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy találni jó szakembert, mert igenis vannak jó orvosok, akik méltó módon végzik a hivatásukat, és még kedvességre, odafigyelésre is telik tőlük – többet is ismerek: pulmonológust, bőrgyógyászt, sebészt, háziorvost. Talán egyszer belőlük is lesz egy poszt. Mindenkinek vannak rossz tapasztalatai, fogorvossal főleg, de a reményt nem szabad feladni. Egy ilyen orvosélmény tíz rosszat tesz semmissé, visszaadja a reményt a páciensnek. Szerintem ha ilyen pozitív élményeket terjesztünk és a jó orvosokat népszerűsítjük, azzal csak elősegíthetjük ezt.
Marina